Image Alt

Építkezés és generálkivitelezés blog

Szakmai blogunkban építkezéssel, generálkivitelezéssel, házépítéssel és otthonfelújítással kapcsolatos tippeket, útmutatókat és hasznos információkat osztunk meg.

A fiatalok lehetősége egy új otthon megteremtésére az utóbbi évek ingatlanárak terén bekövetkezett robbanásszerű növekedés okán egyre kilátástalanabb. Általában a lehívható elsősorban családalapítással összefüggő állami támogatásokkal egyetemben is hitelfelvétel szükséges az ingatlan megvásárlásához. A 2025 szeptemberében elérhetővé vált Otthon Starttal

Korunk változó és ingatag gazdasági környezetének egyik hatása az ingatlanárak robbanásszerű emelkedése. Ez a több éve tartó folyamat hazánkban is megnehezítette, bizonyos esetekben ellehetetlenítette a fiatalok ingatlanhoz jutási lehetőségeit. Ugyanakkor mindenki életében eljön a leválás pillanata, amikor kiteljesedésünk érdekében új,

Hogyan tervezzünk házat Miután új otthonunkat megálmodtuk elkezdünk gondolkodni annak megvalósításának lehetőségein. Már a megvalósíthatóság, kivitelezés latolgatása során is rádöbbenünk, hogy a beköltözés még igencsak messze van, az odáig vezető út pedig cseppet sem zökkenőmentes. Lássuk tehát röviden a házépítés tervezésének

Rugalmas megoldások modern igényekre Legyen szó akár új ház építéséről, akár felújításról, a könnyűszerkezetes építés és a gipszkartonozás hallatán rendszerint egyszerűbb, praktikusabb kivitelezési módszerek jutnak eszünkbe. Valljuk be őszintén: nem véletlenül. A gipszkarton felhasználása kapcsán bátran kijelenthetjük, hogy bármely építési formáról

Építkezés vagy felújítás előtt áll?